Társastánc

A társastánc kifejezés egy gyűjtőfogalom, mely nemzetközi versenytáncokat és divattáncokat is magába foglal. A társastánc egyet jelent a harmonikus és stílusos testmozgás elsajátításával zenében és párban.

Ezáltal kapcsolat és közösségépítő szerepe is van. Megtanít férfinak és nőnek lenni, mely szerepkör ebben a műfajban teljesedik ki igazán. A képzés elsősorban azoknak a felnőtteknek szól, akik szeretnék pótolni az életük könyvéből ezt a kimaradt fejezetet. Kulturált szórakozás és szórakozva tanulás, melyet nemcsak az órákon, de bálokon, partykon, rendezvényeken is kamatoztathatsz.

Ezért, ha felnőtt vagy és a társastánc valahogy kimaradt az életedből vagy már olyan rég volt, hogy elfelejtetted, akkor itt az idő, hogy elkezd. Légy te a parkett ördöge, aki könnyed magabiztossággal siklik a bálteremben és nem a lépéseket számolja.

Gyere el és érezd jól magad ezeken az órákon, ahol szuper zenékre és nagyszerű hangulatban ismerkedünk meg néhány jól használható társastánc alapjaival.

Az első kurzus tartalma:


Felelevenítjük a szinte mindenki számára ismerős bécsi keringőt, ami az iskolás éveink elengedhetetlen része volt. Leporoljuk a foxtrottot, melyet a mai zenékre táncolva egy könnyen, bármikor előkapható tánccal hódíthatsz a táncparketten. De itt lesz a közkedvelt rock ’n’ roll, mely szinte bútordarabnak nevezhető minden zenés rendezvényen és persze a romantikus rumba, ami a hölgyek szívét megdobogtatja. Végül ne feledkezzünk meg a latin életérzésről sem, amelyet a cha-cha-cha képvisel majd.

Mire számíthatsz:

- Stresszmentes kikapcsolódás nagyszerű zenékre, jó hangulatban

- Kapcsolatteremtő és formáló készségeid megerősödésére

- Segít az egymásra figyelésben

- Önbizalmad fejlődése

- Férfi/női szerepek erősödése

- Vezet-követ kapcsolat kialakítása


A kezdő tanfolyam 8 alkalomból áll, heti egyszer 90 percben. Az első kurzust követően, a táncórák természetesen folytatódnak. A következő szinteken az újabb táncok megismerése mellett, figurakatalógusunkat is tovább bővítjük majd.

Korhatárok: 18-99 év.

 

Oktató: Czifra-Kutas Enikő és Azari Péter

Vissza

Minden jog fenntartva: Czifra-Kutas Enikő
2015 Miskolc
Az oldalt készítette: Kiss Sándor
www.visualcenter.hu

Kezdőlap

Táncok

Rólam

Aktuális

Kapcsolat

Minden jog fenntartva: Czifra-Kutas Enikő
2015 Miskolc
Az oldalt készítette: Kiss Sándor
www.visualcenter.hu